Történeti áttekintés

A 19. századvégi ipari fejlődés és a városiasodás, valamint a népesség növekedése Miskolcon is sürgetővé tette a közműves ivóvízellátás megteremtését.
Az 1906-ban megkezdődött forráskialakítást Lenarduzzi János olasz származású mester irányította, akinek emlékét ma is őrzi az Olasz kút néven emlegetett víznyerőhely Miskolc-Tapolcán.

A város első víztároló medencéje (2x750 m3) az Avas északi oldalán épült meg. 1913-ban helyezték üzembe a város vízellátó hálózatát (39.480 fm) és ezzel megkezdte működését a városi Vízvezeték és Csatornázási Igazgatóság. Első igazgatója Pazár István volt, akinek a rendszer megtervezésében és kivitelezésében jelentős érdemei vannak.
Az első világháború ideje alatt felmerült annak szükségessége, hogy a meglévő főnyomócső mellett egy másikat is kell létesíteni a város biztonságos vízellátása érdekében. A munkálatok első szakasza 1927-re elkészült, de a második szakasz fedezet hiányában csak 1939-ben került átadásra. Az ivóvízhálózat 1938-ig 20.337 fm-t növekedett az 1913. évi állapothoz képest, míg a vízigény átlagosan 6.865 m3/d. volt.

A világháborúk megrongálták a rendszert és visszavetették a megindult fejlődést. A negyvenes évek közigazgatási változása miatt (Nagy-Miskolc kialakulása) a városi egységes rendszerbe kellett integrálni az addig önállóan működő Diósgyőr-Vasgyár, valamint Pereces ivóvízbázisait és hálózatát.

Ebben az időszakban 4 fő vízellátási övezetre lehetett felosztani a várost:

  • Tapolcai gépház övezete
  • Tavi-forrás övezete
  • Lillafüredi Anna-forrás övezete
  • Felső-forrási övezet

Az új ellátási övezetek bekapcsolódásával a vízellátó rendszer fejlesztései is megindultak. 1962. évre a vízvezeték hossza meghaladta a 215.900 fm-t, a napi víztermelés pedig a 37.000 m3/d. átlagot.

Az ipar fejlődésével és a város erőteljes népességnövekedésével párhuzamosan az ivóvízszükséglet is jelentősen növekedett. Szükségessé vált a karsztforrások hozambővítése, a városkörnyéki folyók mellé épített, un. parti szűrésű kutak vizének igénybevétele, a vízhálózat intenzív kiterjesztése. A város napi vízigénye 1986. évben elérte a 135890 m3/nap maximumot.

A vízellátás-csatornázás közigazgatási feltételei az elmúlt évtizedekben elosztási elveken alapultak, melyek a ´80-as évek végétől fokozatosan piaci irányba változtak. Megszűnt a lakossági vízdíjak állami támogatása, a fejlesztésekre egyre inkább csak a vízdíj bevételekből lehetett forrást teremteni.

Többek között a nagy ipari fogyasztók (LKM, DIGÉP, stb.) megszűnése, a város lélekszámának csökkenése, és a vízdíjak alakulása okán a vízigény továbbra is csökkenő tendenciát mutat. Jelenleg Miskolc ivóvíz hálózatának hossza meghaladja a 648 km-t, és a 8 víztermelő telepből nyert víz tározását 47 db ivóvíztározó medence (29.525 m3) látja el. A település földrajzi tagoltságából adódóan több mint 60 nyomászónával van biztosítva a megfelelő vízellátás.