Egyre több hibát okoz az öregedő hálózat

2021. 09. 13., h – 12:02

A meghibásodások helyreállításán folyamatosan dolgozik a MIVÍZ, a munka azonban egyelőre sziszifuszinak tűnik.

Drasztikusan emelkedett a csőtörések száma az utóbbi években Miskolcon, melyekkel egyre nehezebben tud lépést tartani a Miskolci Vízmű Kft. (MIVÍZ). A cég műszaki igazgatója szerint Miskolcon gyakran már fontossági sorrendet kell felállítani a hibajavítások között.

- Közel háromszorosára nőtt a csőtörések száma az elmúlt évekhez képest. Ez már olyan mérték, aminek napi szintű megoldása meghaladja a rendelkezésre álló kapacitásainkat, ezért ma már fontossági sorrendet állítanak fel a kollégáim a hibák száma és a fogyasztói kör érintettsége alapján. Ezért tapasztalhatják azt a városlakók, hogy bár bejelentették a hibát, mégis napokig, sőt esetenként hetekig szivárog tovább a víz – mondta Viszokai János.

A MIVÍZ – folytatja – minden erejével azon dolgozik, hogy minden csőtörést megjavítson, elemi érdeke is ez, hiszen az elfolyó víz a cég vesztesége. „Ennél is fontosabb szempont azonban, hogy minden fogyasztónál biztosítsuk a vezetékes vízszolgáltatást. Tehát ha egy töltővezetéken szivárgást jelentenek be, miközben egy nagyobb csőtörés is van, ami mondjuk társasházak sokaságát, vagy családi házas övezetet érint, akkor először ezeket a vezetékeket javítjuk meg – részletezte.

Nem csak Miskolcon nő a csőtörések száma, Viszokai János elmondása szerint ez országos jelenség, aminek alapvetően három oka van: az öregedő közműhálózat, a rezsicsökkentés okozta bevételkiesés és a klímaváltozás. Érdemes az utóbbival kezdeni a magyarázatot, mert a műszaki igazgató szerint ez erősíti fel a másik kettő okozta folyamatokat.

Hektikus időjárás

- Az elmúlt években sokkal forróbbak és szárazabbak a nyarak és hosszú időszakok telnek el csapadék nélkül, ezeket viszont hatalmas esőzések szakítják meg. Ez a hektikusság megváltoztatta a talaj szerkezetét, a föld sokszor kiszárad, felhőszakadáskor pedig a víz emiatt gyorsan lejut a mélyebb rétegekbe, ezzel szépen lassan kimosva a vezetékeket fedő ágyazati töltőanyagot.

Ezzel az a baj, hogyha mindez forgalmas utak alatt történik, már semmi nem védi a csövet a külső dinamikus hatásoktól, így azok azonnal a vízvezetéket érik. Mindezt fokozza, ha nagy a vízfogyasztás, ezért is jellemző, hogy éppen nyáron nő meg a csőtörések száma – magyarázta.

Valahol itt jön képbe a másik két tényező: egy új vezeték ugyanis sokkal jobban bírja a „gyűrődést”, mint egy régi, több évtizedes viszont kevésbé. Márpedig a vízvezeték-hálózat országszerte, így Miskolcon sem túl fiatal, a fejlesztésre szánt források pedig évek óta csökkennek.

Stagnáló bevétel

„A rezsicsökkentés kétségtelenül jó hatással volt a fogyasztók pénztárcájára. Ugyanez a vízszolgáltatókéra már nem mondható el, hiszen mivel díjat nem emelhetünk, a hiányt pedig nem kompenzálja a kormány, a bevételünk stagnál, az építőipari áremelkedések miatt pedig folyamatosan csökken a felújításra fordítható keret” – mondja Viszokai János.

Így aztán a hálózat öregszik, a szolgáltatóknak pedig nem marad más választása: toldozgatják-foltozgatják azt. A műszaki igazgató szerint most úgy néz ki, hogy Miskolc nagyot léphet előre ezen a téren: ha sikeresen szerepelnek egy pályázaton, több százmillió forintból korszerűsíthetik 2023-ig a helyi vízvezeték-hálózatot.

Forrás: www.minap.hu