Futókörök Napja Miskolcon a Népkertben

2023. 05. 16., k – 09:46

A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata közös szervezésében rendezik meg 2023. május 21-én (vasárnap) 9.00-17.00 óra között a Futókörök Napja elnevezésű országos eseményt, amely idén 25 helyszínen zajlik majd, és az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat egyik pontszerző állomása is.
A Miskolcon is zajló verseny célja, hogy az eseményre regisztrálók minél több kilométert megtegyenek bármilyen segédeszköz igénybevétele nélkül, jellemzően futva vagy gyalogolva a verseny útvonalát jelentő, az Országos Futópálya-építési Program során megépült rekortán borítású futókörön. Miskolcon tavaly májustól használható az 1 kilométer hosszúságú futókör.  
A sportverseny ingyenes, azon bárki részt vehet. A versenyre kizárólag helyszíni nevezés lehetséges. Egy nevező bármennyit futhat vagy gyalogolhat, többször is visszatérhet a nap folyamán. A verseny napján a rajt előtt egy órával, 8.00 órakor nyit ki a versenyközpont a futópálya rajt-cél zónájában, ahol a helyszíni nevezés lebonyolítása, illetve a rajtszámok kiosztása zajlik.
A nevezés során az alábbi személyes adatok megadása szüksége: név, születési év, e-mail cím, Ötpróba-azonosítószám (amennyiben a nevező rendelkezik vele – opcionális).
Egyszerre legfeljebb 100 futó tartózkodhat a futókörön, ezért a szervezők 100 db időmérő chippel felszerelt karpántot tudnak biztosítani. A karpánt átvétele 1.000.-Ft kaució ellenében történik, amelyet a karpánt leadásakor a szervezők visszaadnak vagy karitatív célra is fel lehet ajánlani az összeget a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány részére.
A teljesítést követően a résztvevőket arra kérik, hogy a karpántot minél hamarabb szíveskedjenek visszaszolgáltatni a nevezési asztalnál a szervezők felé.
Helyszínenként a három legtöbbet futó résztvevő 25.000.-Ft, 15.000.-Ft és 10.000.-Ft-os sporteszköz vásárlási utalványban részesül!
Részletes információk: https://szeosz.hu/futokoroknapja/
 

Vezérkép nem jelenik meg
Ki