Itt járt a Mikulás

2024. 12. 06., p – 10:09

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek által annyira várt Mikulás-ünnep is.

Szent Miklós a keleti egyházak legtiszteltebb szentje, ünnepét nyugaton a X. század óta tartják.

A hagyomány szerint Miklós a III. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit kiskorában elvesztette, egyik rokona, a város püspöke nevelte fel. Megtérése után Miklós jótékony célokra szétosztotta örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra püspökévé. A hivatalt ötvenkét évig töltötte be. Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonykodásával vívta ki, tettei miatt már életében szentnek tartották. A legenda szerint 343. december 6-án halt meg püspöki székhelyén, sírja zarándokhely lett. Rengeteg csodatétel fűződik nevéhez, a gyermekek és diákok védőszentje.

Miklós napja a magyar népi kalendáriumban asszonyidolog-tiltó nap volt, emellett termőnap a malacok születésére, valamint a bérletek megfizetésének napja.

A Télapó elnevezés a második világháború után szovjet-orosz hatásra terjedt el Közép- és Kelet-Európában: az orosz hagyomány szerint Gyed Moroz (Fagy apó) a jóságos Sznyegurocskával (Hópelyhecske) hozza a fenyőfát az ajándékokkal, de Szilveszter napján.

A Dunántúlon a piros ruhás Mikulás előtt is élt egy szokás, a legények, az úgynevezett „Láncos Miklósok” bekormozott arccal járták a házakat, ijesztgették, imádkozásra késztették a lányokat, gyermekeket. Ez a hagyomány onnan ered, hogy az emberek félnek a sötétben, az évnek ebben az időszakában pedig az éjszakák igen hosszúak.

Magyarországon az 50-es években a szovjet szokás átvételével lett a Mikulásból Télapó, és a mai dalok többségében az ő neve is szerepel.

Szent Miklós ünnepe mintegy a karácsony vigíliája, bevezetése, hagyományai összemosódtak a karácsonyi ünnepkörrel. A középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják, a legnagyobb tiszteletet a régi Oroszországban tanúsították iránta. Magyarországon a bizánci kapcsolatok alapozták meg tiszteletét, mintegy hatvan községet neveztek el róla, többek között Kunszentmiklóst és Szigetszentmiklóst.

A nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz. Hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú alakjához kapcsolódik a Mikulás-napi ajándékozás szokása.

Itthon a telet jelképező öregember figurája összeolvad az év végével és a Mikulással.

A gyermekek nagy örömére MIVÍZ Kft-hez is ismét megérkezett a jóságos Mikulás. Nem jött üres kézzel, sok-sok finomságot hozott a zsákjában. Az első mikuláscsomagot Fanni vehette át.

Vezérkép nem jelenik meg
Ki