Forrás látogatások

Tisztelt Érdeklődő!

Tavaszi forráslátogatás

A Miskolci Vízmű Kft. aKEHOP-2.1.7-19-2019-00001 Víziközmű szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás a MIVÍZ Kft. szolgáltatási területén” című pályázat keretében április 20-án indítja nyílt napok programsorozatát, amely három napon át tart.

A következő helyszínekre enged betekintést a Miskolci Vízmű Kft.:

  1. Miskolc-Szirma, Szennyvíztisztító telep 
Cím: 3521 Miskolc, Somlay Artúr u., 11014/2 hrsz.

A nyílt nap keretében lehetőség van betekinteni és megismerni a MIVÍZ Kft. szennyvíztisztító telepét, ahol a szennyvízelvezetési- és tisztítási módszert ismerhetik meg az oda látogatók, illetve a projekt egyik fő üzenetével összhangban a csatornaillemtanról is szó esik, amely kapcsán azt tudhatjuk meg, hogy mennyire nem mindegy, hogy mi kerül a lefolyóba.

A látogatás időtartama: 2 óra

 

  1. Miskolctapolcai vízmű

Cím: Miskolctapolca, Pazár István sétány 1.

Az itt fakadó források jóságát már a kőkor embere, de a törökök is élvezték. A miskolctapolcai vízmű területén olasz mesterek, - Pazár István tervei alapján - 1909-1913-ig mélyítették az Olasz kutat, melyből Miskolc város ivóvízellátó hálózatába először indult meg a tiszta karsztvíz, és ezzel egy időben 109 évvel ezelőtt létre jött a MIVÍZ Kft. jogelődje. Az 1990-es évek elején a régi Olasz kút mellé létesítették az Új kutat. 2015-ben adták át ugyanitt azt a világszínvonalon is legkorszerűbb ultraszűrési vízkezelési technológiát, amely nagyban megnövelte és támogatja Miskolc vízellátásának biztonságát. A látogatás alatt megismerkedhetünk a vízműtelep forrásaival, illetve a MIVÍZ bemutatja azt a technológiát, amelyre Miskolc városa méltón büszke lehet.

A látogatás időtartama: 45 perc

 

  1. Anna-forrási vízmű

Cím: Felső-Hámor, Palota utca 48-50. közötti terület

Gondolná-e bárki, hogy amikor Lillafüreden, a Függőkert sétányain sétál, vagy a József Attila szobra melletti vízesést csodálja, alatta a mélyben egy ivóvízmű üzemel? Talpunk alatt a mélyben, három forrásból álló vízmű húzódik meg, melyből az Anna I. forrás édesvízi mésztufán keresztül biztosítja Miskolc városa felé az ivóvizet. A látogatás alkalmával látványos-, és érdekes séta indul a felszín alatt, hiszen ezeket a forrásokat közel 200 m hosszú folyosó rendszer köti össze, és végül, de nem utolsó sorban részünk lesz egy csodálatos turisztikai látványosságban is.

A látogatás időtartama: 1 óra

 

Részvételi feltételek: A látogatásokra általános- és középiskolásokat, valamint felnőtt érdeklődőket – egyénileg, vagy csoportokban - egyaránt vár a Miskolci Vízmű. A bejáráshoz terepi cipő viselése ajánlott.

Az Anna forrási vízmű esetén, akinek zárt tértől rossz érzése van, esetleg klausztrofóbiás, nem javasolt a forrás látogatása.

Az érdeklődő látogatókat szakemberek vezetik körbe.

A résztvevők a bejáráson megszerzett információkon túl, még további ajándékkal gazdagodnak.

A látogatás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Helyszín

Dátum

Időpontok

A jelentkezők maximális létszáma/dátum/időpont

Miskolc-Szirma, Szennyvíz telep

04.20.,04.21.,04.22.

08:00, 11:00, 14:00

Max. 25 fő

Miskolctapolcai vízmű

04.20.,04.21.,04.22.

09:00, 11:00, 13.00

Max. 25 fő

Anna-forrási vízmű

04.20.,04.21.,04.22.

09:00, 11:00, 13.00

Max. 15 fő

Jelentkezési határidő: 2022. április 19., 12:00 óra

Részvételi szándékát az alábbi e-mail címen jelezze, a következő információk megadásával; visovszki.lili@miviz.hu

Tárgy: Jelentkezés forráslátogatásra

Jelentkezési adatok:

  • A helyszín megadása
  • A látogatás időpontja
  • A magánszemély/csoport képviselőjének neve
  • A magánszemély/csoport képviselőjének telefonszáma
  • A magánszemély/csoport képviselőjének e-mail címe
  • Csoport esetén létszám

A programon részt venni minden esetben a MIVÍZ Kft-től érkező visszaigazoló e-mail birtokában lehetséges, melyet a beérkezés sorrendjében és a szabad férőhelyek függvényében küld meg a Vízmű.

A látogatáshoz megadott személyes adatokat a vonatkozó adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően kezeli a MIVÍZ Kft. és azokat kizárólag csak a pályázattal kapcsolatosan használja fel.

Adatvédelmi tájékoztató

Őszi forráslátogatás

A 2022 tavaszára szervezett forráslátogatásra rengetegen voltak kíváncsiak.

A jelentős érdeklődésnek köszönhetően, ezért idén ősszel - október 24. és 25. között - a Miskolci Vízmű újra megnyitja kapuit a „KEHOP-2.1.7-19-2019-00001 Víziközmű szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás a MIVÍZ Kft. szolgáltatási területén” című pályázat keretében. Ennek a programsorozatnak a záró napja (október 28.) az Erőművek Éjszakájával egybekötve kerül megrendezésre, amely alkalommal a víziközmű-szolgáltatók telephelyei is látogathatóak lesznek. 

Az érdeklődők szakmai vezetéssel járhatják körbe a telephelyeket és ismerkedhetnek meg a vízműtelep forrásaival, a MIVÍZ Kft. technológiájával és szennyvízelvezetési- és tisztítási módszerével, sőt a csatornaillemtanról is szó esik, amely kapcsán azt tudhatják meg a látogatók mennyire nem mindegy, hogy mi kerül a lefolyóba.

A résztvevők a bejáráson megszerzett információkon túl, szemléletformáló kiadványokkal és még további ajándékkal gazdagodnak.

Az eseményről készült fotók itt tekinthetőek meg: https://miviz.hu/palyazatok/elnyert-palyazatok/kehop-217-19-201-00001-vizikozmu-szolgaltatassal-kapcsolatos-szemleletformalas-miviz-kft/galeria/forraslatogatas

Adatvédelmi tájékoztató